Magyar Levente: a kormány minden érvényes pályázatot támogatni tudott az utóbbi nyolc évben

A magyar kormány minden érvényes pályázatot támogatni tudott az utóbbi nyolc évben, egyet sem kellett elutasítani forráshiány miatt, és ez a hagyomány az idén is folytatódott – hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Elindult az Europol Most Wanted kampánya, két magyar is van Európa legkeresettebb bűnözői között

Elindult az Europol idei Most Wanted kampánya, két magyar férfi is van Európa legkeresettebb bűnözői között - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn a police.hu oldalon.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki kirabolt egy vak nőt Budapesten

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és fegyházbüntetést indítványoz egy 30 éves férfival szemben, aki fényes nappal rátámadt egy vak nőre, és kirabolta - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Kilencven határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén

Kilencven határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

ORFK: több mint nyolcezren érkeztek Ukrajnából vasárnap

Az ukrán-magyar határszakaszon 4157-en léptek be Magyarországra vasárnap, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 3975-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-t.

Háromszáz mikuláscsomaggal lepte meg az ukrán menekült gyerekeket az Ökumenikus Segélyszervezet

Háromszáz mikuláscsomaggal lepte meg az ukrán menekült gyerekeket az Ökumenikus Segélyszervezet Szent Miklós napja alkalmából a Magyar-Ukrán Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban pénteken.

Három kórházba vitt adományokat a DK

A Demokratikus Koalíció (DK) politikusai három kórházba vittek az otthagyott újszülötteknek szánt adományokat - jelentette be pénteki, online sajtótájékoztatóján a párt alelnöke.

December 10-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor Program új szakaszára

December 10-ig lehet jelentkezést benyújtani a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program új programszakaszára – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága pénteken az MTI-vel.

Lehetővé tenné a katonák és a rendőrök önvédelmi lőfegyvertartását a Jobbik

Lehetővé tenné a rendőrök és a katonák otthoni, önvédelmi lőfegyvertartását a Jobbik - közölte az ellenzéki párt elnöke pénteken sajtótájékoztatón, Nyíregyházán.

Szijjártó Péter: a magyar külpolitika veleje a béke, a nemzeti szuverenitás és a gazdasági semlegesség

A magyar külpolitika három legfőbb célkitűzése most a béke elérése, a nemzeti szuverenitás megőrzése és a gazdasági semlegesség fenntartása - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Nyíregyházán.

Alapjogokért Központ: vágyvezérelt közvélemény-kutatások készülnek a baloldalról

Vágyvezérelt felméréseket közölnek az ellenzéki közvélemény-kutatók a baloldalról – tudatta az Alapjogokért Központ pénteken.

Hölvényi György: készek vagyunk egy erős Európát építeni

Készek vagyunk egy erős Európát építeni, és együtt dolgozni a hagyományos értékekért, amelyek valójában nemcsak hagyományos, hanem örök értékek is. Lássuk meg! - írta Hölvényi György KDNP-s európai parlamenti képviselő Facebook-oldalán.